Mítosz II.-Nagy verseny 1.rész

2023.03.12
Egy ősi néptörténet, a „Nagy Verseny” elmeséli, hogy a Jáde Császár meghívta területének összes állatát a kínai újév ünneplésére, de csak 12 lény vett részt az ünnepségen. 

A kínai állatjegy állatait abban a sorrendben alkalmazzuk a naptárban, ahogyan elérték a Császárt. Ahhoz, hogy odaérjenek, az állatoknak át kellett kelniük egy folyón. 

A Nyúl és a Patkány nem volt jó úszásban, de mindketten meglehetősen intelligensek voltak.  
Úgy döntöttek, hogy a folyón való átkelés legjobb és leggyorsabb módja, a Bivaly hátára pattanás.

A Bivaly, mivel jószívű és naiv, beleegyezett, hogy átviszi mindkettőjüket. Amikor a Bivaly a folyó túlpartjára akart érni, a Patkány a vízbe lökte a Nyulat, majd leugrott a Bivalyról, és a Jáde Császárhoz rohant. A kínai naptár első állataként nevezték el a Patkányt.

A Bivalynak be kellett érnie a második helyen.

A harmadik a Tigris volt. Annak ellenére, hogy erős volt, elmagyarázta a Jáde Császárnak, hogy őt lefelé lökdösték azért ért oda késve.

Hirtelen távolról puffanó hang hallatszott, és megérkezett a Nyúl. Elmagyarázta, hogyan kelt át a folyón: egyik kőről a másikra ugrálva, fürgén. Félúton majdnem elvesztette a versenyt, de volt szerencséje megragadni egy lebegő farönköt, amely később a partra sodorta. Ezért a Nyúl lett a negyedik állat az állatöv ciklusában. 

folytatás következik, a következő állatokkal.....